Javíthatja-e a fokozott fotoszintézis a hozamot?

Javíthatja-e a fokozott fotoszintézis a hozamot?

A tudósok kifejlesztettek egy dinamikus modellt, amely előrejelzi, hogy mely fotoszintetikus beavatkozások növelik a búza és a cirok terméshozamát. Az előrejelző eszköz számszerűsíti a fotoszintézis manipulálásával kapcsolatos hozamnövekedést valós terménykörnyezetben – mondta Dr. Alex Wu, a University of Queensland transzlációs fotoszintézissel foglalkozó intézetének kutatója. A helyzet közel sem olyan egyszerű, hogy a fotoszintézis felfokozása nagyobb hozamot eredményez. „Sőt, azt találtuk, hogy például a cirok esetében, a több fotoszintézis valójában csökkenti a termésmennyiséget vízhiányos körülmények között. A modellezés azt mutatja, hogy ez a hozamkiesés kezelhető a levél pórusain belépő szén-dioxid-mennyiség, illetve kiáramló vízgőz stabil szinten tartásával” – mondja a tanulmány másik szerzője, Susanne von Caemmerer. A kutatócsoport 3 fő fotoszintézis-módosítási célt vizsgált: a fő fotoszintetikus enzim, a Rubisco aktivitásának fokozását, a levelek elektronszállítási kapacitásának javítását, és a szén-dioxid áramlásának javítását a levél belső rétegein keresztül. A kísérletben a terméshozam változásai a fotoszintetikus célok, valamint a termés- és a környezeti feltételek, például a rendelkezésre álló vízmennyiség különböző kombinációitól függően egy százalékos csökkenéstől 12 százalékos növekedésig terjedtek.

Forrás: futurefarming.com, 2019. április 18.