Hogyan csökkentették a brit brojlertermelők öt év alatt 82 százalékkal az antibiotikum felhasználásukat?

brojlerek csökkentett antibiotikummal

A brojlertermelők 2012 és 2017 között 82 százalékkal csökkentették az antibiotikum-felhasználásukat az Egyesült Királyságban. A szektor jelenleg az Egyesült Királyságban fogyasztott hús felét teszi ki az élelmiszerhasznú állatok számára engedélyezett összes antibiotikum mennyiség kevesebb, mint 9,7 százalékával.

A Poulty Worldnek nyilatkozó szakértők az antibiotikumok lehetőség szerinti helyettesítését, az általános felhasználás csökkentését és a legjobb gyakorlatok elterjesztését emelték ki az antibiotikum-csökkentési program sarokköveiként, amely komoly eredményeket hozott a brit baromfiszektor számára. Majdnem háromnegyedével csökkent a teljes felhasználás, számos korábban kritikus jelentőségűnek tartott gyógyszert teljesen kivontak a baromfitermelésből, és ami talán a legfontosabb, megváltoztatta az ágazatról alkotott képet, amelyet a sztereotípiák gyakran a felelőtlen gyógyszerhasználat legrosszabb példájaként tartottak számon. Mindezt állami beavatkozás, vagy jogszabályi változások nélkül sikerült elérni.

A brit baromfiipar úgy döntött, hogy saját kezébe veszi az ügyeket és 2011-ben létrehozott egy antibiotikum-kezelési munkacsoportot, amelynek feladata az új törvények megelőzése volt. „Amint törvényi úton szabályoznak valami, megjelenik egy csomó akadály és probléma” – mondja Daniel Parker állatorvos, a munkacsoport tanácsadója. „A mi megközelítésünk az volt, hogy dolgozzunk együtt a kormánnyal, és bizonyítsuk be nekik, hogy ezeket a termékeket felelősséggel használják.”

A Brit Baromfitanács (BPC) által koordinált antibiotikum-csökkentési program kulcsfontosságú része az volt, hogy a résztvevők közösen és prekompetitív módon dolgoztak benne együtt. Ez a mai napig így van, mondja Parker, aki szerint ez a titka a britek elismerésre méltó eredményének: „A különböző adatokat megosztjuk egymással, rengeteg együttműködési munka folyik a BPC-tagságon belül, véleményem szerint ez a hajtóereje a látott változásoknak.”

A BPC által kiadott legfrissebb jelentés a kezdeményezés elsöprő sikerét mutatja. 2012 és 2017 között a felhasználást 82 százalékkal csökkentették, amelyből csak 2016-2017 során 40 százalékos volt a csökkentés. A fluorokinolok használata 91 százalékkal csökkent. A csökkentést a jó csirkeminőség biztosításával, a madarak számára biztosított betegségmentes, jó környezettel és jó minőségű takarmánnyal sikerült elérni. „Sajnos nem mindig könnyű ilyen eredményeket elérni” – magyarázza Parker, aki szerint az egyik legfontosabb tartástechnológiai segítséget a biomassza kazánok – és különösen az indirekt fűtés – adták, amelyek a telepek fűtését a nedvességtartalom növelése nélkül tudják biztosítani.

Forrás: Poultry World, Background 2019. március 6.