Milyen biomarkerekkel ellenőrizhető a bélegészség?

Az optimális állati teljesítmény szempontjából elengedhetetlen a megfelelő bélműködés. A DSM és a University of Melbourne kutatói azt vizsgálták, hogy milyen biomarkerek segítségével mérhető a hatékony gasztrointesztinális működés. Az elmúlt években középpontba került a bélegészség egy nehezen definiálható fogalom, amelyet Celi és társai 2017-ben hat fő területre osztottak. A mostani kutatásban ezekhez a területekhez soroltak fel különféle biomarkereket a szerzők. Az első az étrend, amelyről azt írják, hogy lehetőség van egy olyan index kifejlesztésére, amely a gyulladást okozó és gyulladásgátló tápanyagok szerepét figyelembe véve értékelné az étrendet. A második terület a hatékony emésztés és felszívódás. A lehetséges biomarkerek: teljes karotinoidok, a fehérje erjedés termékei, a széklet zsír- és zsírban oldódó vitamintartalma, melyeket vér- vagy székletmintából mérnek. A harmadik a normális és stabil mikrobióma, melynek biomarkerei közé tartozik a laktát, a szukcinát, a fenol, a p-krezol, az indol, az ammónia és a hidrogén-szulfid. Ezeket vér-, vizelet-, gyomortartalom- vagy székletmintákból mérhetjük. A negyedik terület a hatékony immunstátusz, melynek markerei a következők: myeloperoxidáz, alfa-1 antitripszin, kalprotektin, laktoferrin, akut fázis fehérjék és citokinek. Ezeket a vékonybélben vagy az egész bélben mérjük. Az ötödik a bélnyálkahártya, melynek biomarkerei: laktulóz (L), mucin 2, sziálsav, diamin-oxidáz, tight junction fehérjék és intestinalis zsírsavkötő fehérjék. Ezeket a vékonybélben vagy az egész bélben mérjük. A hatodik terület a bélrendszer neuroendokrin és motoros működése. Ez a kutatási terület viszonylag fiatal az állatgyógyászatban, ezért jövőbeni kutatásoknak kell megállapítani az ide tartozó biomarkereket. A kutatók megjegyzik, hogy jelenleg nincs egyetlen ideális mérőszám a bélegészségre vonatkozóan, amely egységesítené az összes fenti szempontot, azonban fontos feladat lenne kidolgozni egy ilyet.

Forrás: allaboutfeed.net, 2019. április 17.