Beruházás-start Szerbiában

A piacvezető UBM csoport régiós piaci helyzetének erősítésére a szerbiai Opstina Sid-Adasevic ipari parkban takarmánykeverő üzemet épít. A 24,4 millió eurós zöldmezős beruházást a magyar kormány 6,3, a szerb 2,5 millió euróval támogatja. A március 9.-i alapkőletétel ünnepségen –több vezető személyiség társaságában – Aleksandar Vucic a Szerb Köztársaság elnöke, Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, valamint a szakma képviselői vettek részt.

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett UBM Holding a balkáni térség öt országában folytat kereskedelmi tevékenységet; gyártáskapacitása, a szerb vállalattal együtt eléri majd az 1,1 millió tonnát, amellyel a közép-kelet-európai térség meghatározó
szereplőjévé válik.

A világszínvonalon automatizált 75-80 főt foglalkoztató üzem, évi 200 ezer tonna kapacitással, a tervek szerint 2024-től termel. A vállalat tevékenységéről Horváth Péter az UBM csoport vezérigazgatója tájékoztatta az egybegyűlteket. Emlékeztet rá, hogy a 25 éves múltra visszatekintő UBM sikeres útja vette meg a szerbiai üzem életrehívásának lehetőségét is.

A cégcsoport magyarországi termelési-, kereskedelmi-, és működési tapasztalatai tették lehetővé a felelős regionális szerepvállalást, köztük a szlovák és a román takarmánygyárak felépítését, üzemeltetését. Az UBM ezekkel a beruházásaival párhuzamosan több térségi országban elindította alapanyag-, és késztermékeinek értékesítését, ahogy az Szerbiában is történt.

Az UBM jövőképe szerint egyértelműen regionálisan működő takarmánygyártással, takarmányalapanyag-kereskedelemmel foglalkozó, nemzetközi színvonalú nagyvállalat – mondta többek között a vezérigazgató. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország és Szerbia együttműködése sikertörténet, amelynek újabb fejezete az UBM mostani beruházása. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország és Szerbia együttműködése siker- történet, amelynek újabb fejezete az UBM mostani beruházása. Alexandar Vucic elmondta, hogy a két ország külkereskedelmi forgalma az utóbbi tíz évben 2,5 szeresére nőtt. Magyar befektetések nemcsak azokon a területeken valósulnak meg, ahol magyar közösség él, hanem Szerbia középső részében is, amit az UBM beruházása jól példáz. „Az emberek az új üzemben jó helyen dolgoznak majd, a gyárban biztos megélhetést teremtenek családjaiknak.” – hangsúlyozta a köztársasági elnök.